Munkás Nóri 2019.11.14.

Mivel támogadhatod gyermeked beszédfejlődését?

Praxisom során természetesen gyakran konzultálok szülőkkel, s szinte minden alkalommal felmerül az a kérdés, hogy a szülőnek milyen szerepe van a gyermek beszédfejlődésének támogatásában, hogyan tudja a szülő támogatni gyermekét. Azt sok forrásból lehet hallani, hogy a beszéd- és nyelvi fejlődés a felnőtt beszédminta alapján „épül.” Ezért van az, hogy a család, a környezet, de legfőképpen az anya és apa beszédmintája igen meghatározó.

Rosta Katalin – a szakmában elismert, kiváló gyógypedagógus-logopédus – egy írásában összefoglalta, hogy melyek azok a szempontok, amelyekre mindig érdemes szülőként odafigyelni függetlenül attól, hogy a gyermek még csak most próbálkozik az első szavakkal vagy már folyékonyan beszél.

Lássuk, milyen pontokra hívja fel Rosta Katalin a szülők figyelmét:

  • A jó beszédminta elengedhetetlen: lassan, tagoltan, érthetően beszélj gyermekedhez!
  • Nagyon fontos, hogy a gyermek közlendőjét a lehetőségekhez képest mindig hallgasd végig!
  • Ösztönözd a gyermeked arra, hogy beszéljen (kísérd beszéddel a gyermek cselekvéseit)!
  • Tanuljatok új mondókákat, verseket és dalokat!
  • Ha hibát vét a gyermek, akkor ne hibát ismételd meg, hanem helyesen ismételd meg, majd folytasd a beszélgetést.
  • Ne kritizáld gyermeked hibás beszédét!
  • Fontos, hogy helyes visszajelzést adj gyermekednek a beszédéről: így segíted a szókincsbővülést, mondatalkotást.

Ha mégis előfordul…

A legnagyobb, legtudatosabbb, legtörődőbb szülői magatartást ellenére is előfordulhat, hogy a gyermeknek logopédiai problémája lesz. Ilyenkor nem szabad hibáztatni magunkat, hanem a megfelelő időpontban szakemberhez fordulni.

  • Csecsemőkor: ha a gőgicsélést nem váltja fel a gagyogás, vagy a gagyogás leépül, elnémul.
  • 2-2,5 éves kor: ha nem indult meg a beszéd, illetve nincs meg az 50 szó.
  • Ha a beszéd megindult, de a beszédfejlődés megtorpant.
  • 4 éves korban: ha 8-10 hangot még mindig hibásan ejt.
  • Ha gyermeknek gyakran van felsőlégúti megbetegedése, nem figyel a beszédre sok a hanghiba.
  • Ha a környezet kérdéseire, ingereire nem vagy nem adekvátan reagál.

Szerző: Rosta Katalin